Gazdasági Versenyhivatal – Parlamenti Beszámoló

2024.05.17 | Hírek, Gazdaság

gvh logo uj1

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 2024. április 29-én elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal beszámolóját az elmúlt év tevékenységéről és eredményeiről.

A Gazdasági Versenyhivatal 2023-ban összesen több, mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, melynek mintegy 73%-át fogyasztóvédelmi ügyek tették ki. A munkahelyek megőrzésének érdekében tavaly mintegy 825 millió forint bírságcsökkentést kaptak a cégek.

2023 az infláció letörésének éveként vonul be a magyar gazdaságtörténetbe. Az infláció egyszámjegyűre csökkentésében, illetve 2024 márciusára az élelmiszerinfláció lenullázásában – a Kormány és a jegybank intézkedései mellett – szerepe volt a Magyarország Kormányával közösen létrehozott, a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszernek is.

A Gazdasági Versenyhivatal a korábbi évekhez hasonlóan elemezte a versenyt védő tevékenységének hatásait. Az óvatos kalkuláció alapján az elmúlt hat évben feltárt versenykorlátozó megállapodások, erőfölényes visszaélések, valamint versenyellenes fúziók káros hatásainak megakadályozása összesen 84 milliárd 961 millió forintos hasznot hozott Magyarország polgárainak, mely összeg nem tartalmazza a fogyasztóvédelem területén előidézett jóléti hasznot.

A nemzeti versenyhatóság egyik fő célja 2024-ben, hogy hozzájáruljon a gazdasági növekedés újraindításához. Ennek érdekében a GVH az év elején útjára indította a Magyar Compliance Akadémia konferencia-sorozatot.

A magyar családok, a magyar fogyasztók, és a jogkövetésre törekvő vállalkozások 2024-ben is számíthatnak a Gazdasági Versenyhivatalra.

A Gazdasági Versenyhivatal 2023. évről szóló beszámolója elektronikus formában a https://gvh.hu/gvh/orszaggyulesi_beszamolok oldalon érhető el, illetve elérhető lapozható verzióban is.

Forrás: Gazdasági Versenyhivatal

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.