Jó tudni a külföldi befektetőknek

2023.06.23 | Hírek, Gazdaság

Mivel az utóbbi időszakban több külföldi befektető is jelezte a Kamaránknak (HBKIK), hogy szívesen megismerkedne közelebbről is a magyarországi jogszabályi környezettel, egy asztalhoz ültettük a Debrecenbe betelepülni kívánó, vagy már itt lévő külföldi – ez esetben többnyire kínai –befektetőket és a szakhatóságok képviselőit.

Miklóssy Ferenc, a Kamara elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy kettős céllal hozták létre a szakmai tájékoztatót és konzultációt: fontos, hogy a külföldi befektetők a magyar jogszabályokat megismerjék és messzemenően betartsák, elkerülve ezzel a későbbi (esetleg a pénztárcájukat is érzékenyen érintő) konfliktusokat. „Köszönöm a hatóságok képviselőinek, hogy első szóra vállalták a részvételt egy ilyen – mindkét fél számára hasznos tanulságokat hordozó – rendezvényen. A másodlagos célunk az, hogy az idén 173 éves Kamaránk még inkább vállaljon szerepet a tudástranszferben, abban, hogy hasonló rendezvények szervezésével a magyar nemzeti vállalatok és a külföldiek tanuljanak egymástól nemzetközi szintű szaktudást, modern technológiát és a versenyképességhez ugyancsak nélkülözhetetlen kreativitást” – mondta a kamarai vezető.

Dr. Spander Zsolt, a NAV vármegyei igazgatója arról beszélt, hogy Debrecenben és környékén olyan jelentős külföldi befektetések valósulnak meg, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek a NAV részéről is. „Arra biztatom Önöket, hogy bátran keressenek minket, nyugodtan kérdezzenek, ígérem, hogy a kollégáim maximálisan a segítségükre lesznek” – hangsúlyozta az igazgató.

Második előadóként a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség képviseletében Sándor András osztályvezető és kollégája ismertette a tűzvédelmi jogszabályokat, az engedélyezések és ellenőrzések rendszerét. Ezt követően az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Észak-alföldi Regionális Igazgatóságának osztályvezetője, Dr. Szabados Róbert adott tájékoztatást a külföldi munkavállalók foglalkoztatásának feltételeiről, a jogszabályi követelményekről és az engedélyezési folyamatról.

A fórum délutáni szakaszában a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal szakértői vették át a szót. Elsőként az Építésügyi Osztály vezetője, Beregszászi Zsolt nyújtott betekintést az építési jogszabályok, követelmények és engedélyezések folyamatába, majd a környezetvédelmi előírásokat és engedélyezési eljárásokat ismertette a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály környezetvédelmi szakügyintézője, Dr. Kalászné Belics Zsuzsanna és munkatársa.

A foglalkoztatási, jogi környezetre, előírásokra, ellenőrzésekre vonatkozó tudnivalókról a Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály Foglalkoztatás-felügyeleti Osztályának foglalkoztatás-felügyeleti ellenőre, Dr. Tóth Sándor adott tájékoztatást. Az utolsó témakör előadójaként a Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályának vezetője, Bakó Gergely Balázs a vonatkozó munkabiztonsági jogszabályokat, előírások, ellenőrzések folyamatát ismertette.

A külföldi vendégek valamennyi előadás végén számos kérdéssel jelezték konzultációs igényüket. A szakértők a legtöbb kérdésre azonnal részletes választ adtak, az egyedi, hosszabb kifejtést igénylő felvetésekre pedig magyarul és angolul fogják megküldeni az érdeklődő félnek a tájékoztatást.

Petneházi Attila

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.