Katás vagyok, mit csináljak?

Hírek, Területi szervezetek

hajduboszormeny kata fórum

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztató fórumokat szervez.

A rendezvénysorozat célja, hogy az újonnan megjelent kata-törvény (2022. évi XIII. törvény „A kisadózó vállalkozók tételes adójáról”) és az azzal kapcsolatos jelenlegi ismeretek alapján az érintett vállalkozások a felmerülő kérdésekre választ, a lehetséges alternatívákról útmutatást kapjanak. A téma iránti élénk érdeklődés nem véletlen, mivel a kata-törvény változása közvetetten a vállalkozások azon körét is érinti, akik megrendelői oldalról vesznek igénybe szolgáltatásokat, vagy eszközölnek beszerzéseket katás vállalkozásoktól. A hajdúböszörményi rendezvényen Czinege Attila okleveles adó- és könyvszakértő segített a megjelenteknek a tisztánlátásban.

Kérdezz, felelek

A szakember néhány vissza-visszatérő kérdés-válasszal „melegítette be” hallgatóságát. Kiderült, hogy a bejelentés az új adózási módról inaktív formában is megtehető, tehát azt a tényt, hogy ő a bejelentés időpontjában szünetelő vállalkozó, ez nem érinti. A másik, sokakat foglalkoztató kérdés, hogy ha valaki cég formátumban végzi a tevékenységét, akkor ott miért kell könyvvizsgáló. Mert a számviteli törvény így rendelkezik. Ez egyébként független a mostani kata-változástól. Ugyancsak gyakori kérdés, hogy hány millió forintot tudok kiszámlázni augusztus 31-ig? Az új kata-ban a bevétel felső határa 18 millió forint, az alanyi adómentesség határa viszont 12 millió maradt. Aki ez utóbbit átlépi, az bekerül az áfa-körbe és megdrágul a terméke, szolgáltatása.

Tabula rasa

Szeptember 1-én új lappal indul minden régi katás. Vagy új katás lesz, vagy átalányadózó, esetleg az általános szabályok szerint elszámoló egyéni vállalkozó vagy ekhós. Cégek választhatják a kivát vagy a taót. A régi kata megszűntét nem kell bejelenteni, az új vállalkozási formát azonban igen. Ha valaki nem választ adózási formát, ő automatikusan általános szabályok szerint elszámoló egyéni vállalkozó lesz. Minden régi katásnak zárómérleget kell benyújtani a NAV-hoz, akkor is, ha szünetel a vállalkozása. Nagy különbség, hogy míg katásként nem kellett havi bevallásokat leadni, átalányadózóként viszont kell. Akkor is, ha egyébként a bevallás nullás. Fontos, hogy a hipáról (helyi iparűzési adó) se feledkezzenek el, nehogy a kedvező kulcsból kicsússzanak – mondta Czinege Attila, majd arról beszélt, hogy ki lehet új katás. A szakértő az előadása során mindvégig az interaktivitásra törekedett, így egyetlen megválaszolatlan kérdést sem hagyott a levegőben…

Petneházi Attila

(A rendezvényeket Hajdú-Bihar megye öt településén – Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Hajdúnánáson, Hajdúszoboszlón és Püspökladányban – tartja meg a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint egy online tájékoztató fórumot is szervez, hogy a vállalkozók számára az igényeiknek leginkább megfelelő helyszínt, illetve részvételi formát biztosíthassák.)

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.