Levelek a kórházból az osztálynak

2022.12.06 | Hírek

A KórházSuli önkéntesei idén a Mikulásnak szánt levelek mellett abban is segítettek, hogy a kórházi kezelés alatt álló beteg gyerekek az osztálytársaiknak is tudjanak üzenetet írni. Leveleikben megosztják barátaikkal, padtársaikkal érzéseiket, nehézségeiket, és arról is írnak, hogy mi nyújt számukra bizakodást, reményt, miben találnak kapaszkodót.

A statisztikák szerint ma Magyarországon a gyermekek mintegy 15 százaléka szenved hosszan tartó betegségben. A KórházSuli Alapítvány önkéntes diákjai idén két levelet is segítenek nekik megírni: egyet a Mikulásnak, egyet pedig az ismerőseiknek és barátaiknak, hogy ezzel felhívják a figyelmet a betegségükkel, helyzetükkel járó nehézségeikre. A szóban forgó gyerekek nagy része hónapokra, de akár évekre is kieshet a közoktatásból.

Ennek következtében a tanulmányaikkal gyakran lemaradnak, a társaiktól elszigetelődnek, sokszor magányosan telnek a mindennapjaik. Így az alapbetegségük mellett gyakran szenvednek depresszióban vagy önbizalomhiányban is.

Ezért a beteg gyerekek oktatásával foglalkozó KórházSuli a diákjaival együtt elhatározta: a Mikulás mellett a gyerekek osztálytársainak is segítenek levelet írni, amiben megoszthatják az érzéseiket.

„Sok gyermek és fiatal küzd hosszan tartó betegséggel, és az elmúlt évek karanténidőszakai óta ugrásszerűen megnőtt a pszichés terheltséggel jelentkező fiatalok aránya is. A tanulás az eszköz, amivel visszasegítjük őket korábbi életükbe. Ha ezen a területen visszanyerik a kontrollt, az segítheti a gyógyulásukat is”– magyarázta el Tóthné Almássy Mónika, a KórházSuli vezetője.
Adél, Vica, Rozi és Zéti is a KórházSuli segítségével igyekeznek pótolni a lemaradásukat, az osztálytársaiknak, barátaiknak  írt üzenetük ITT olvasható. A KórházSuli tevékenységéről pedig IDE kattintva tájékozódhatnak.
Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.