Megjelent a Közbeszerzési Hatóság gyorsjelentése 2022 harmadik negyedévéről
A Közbeszerzési Hatóság kiemelt céljának tekinti a nyilvánosság, a döntéshozók, valamint a jogalkalmazók hiteles és szakszerű tájékoztatását a hazai közbeszerzésekről. E célok megvalósítása érdekében – a Központi Statisztikai Hivatal által is akkreditált statisztikai tevékenysége keretében – negyedévenként kimutatást készít a hazai közbeszerzési eljárásokra vonatkozóan.
A 2022. év első három negyedévében a vonatkozó statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest az eredményes közbeszerzési eljárások darabszáma tekintetében kismértékű, míg az összérték viszonylatában közel 50%-os emelkedés volt tapasztalható. Bár korai még trendszerű változásról beszélni, az európai uniós forrásokkal kapcsolatos egyeztetések szempontjából pozitív fejlemény, hogy 2022 harmadik negyedévében már bizonyos mértékű csökkenés figyelhető meg az egyajánlatos közbeszerzési szerződések darabszámának vonatkozásában.
A magyar gazdaság gerincét foglalkoztatás szempontjából a kis-és középvállalkozások adják, emiatt kiemelten fontos, hogy a kkv-szektor továbbra is jelentős szereplő legyen a közbeszerzési piacon. Ez a korábbi évekhez hasonlóan az idei első háromnegyedévben is megvalósult, hiszen összesen 4.986 közbeszerzési eljárást nyertek kkv-k, összesen 1.784 milliárd forint értékben.
A „Gyorsjelentés – A magyar közbeszerzések számokban 2022. III. negyedév” elnevezésű kiadvány elektronikus példánya ITT olvasható.


