Változtassuk meg a világot! – Együtt a remény útján, itthon és Afrikában – március 9.

2024.03.01 | Területi szervezetek

solar system solar energy

Kamaránk és a Jane Goodall Intézet „Változtassuk meg a világot! – Együtt a remény útján, itthon és Afrikában” című közös rendezvényén inspiráló előadásokkal és kerekasztal-beszélgetéssel várjuk március 9-én a természetvédelem, az önkéntesség és a környezettudatosság iránt érdeklődőket debreceni székházunkba. 

A Jane Goodall Intézet partnerszervezeteivel közösen országos turnét indított 2024-ben, melynek második állomása Debrecen. A kezdeményezéssel szeretnék megszólítani, inspirálni az érdeklődőket, vállalkozásokat, civil szervezeteket és magánembereket, hogy egy olyan tájékozott, (környezet)tudatos és együttérző társadalmat hozzanak létre, melynek tagjai összefognak annak érdekében, hogy az emberek, az állatok és a velük megosztott környezet számára egy jobb világot valósítsanak meg.

A projekt a helyi közösségeket segíti abban, hogy felismerjék a lokális problémákat – legyen az a klímaváltozás hatásának helyi leképeződése, vagy más, természeti vagy társadalmi jellegű –, és annak módját, hogyan tudnak tenni ellenük. Fontos, hogy az emberek meglássák, lokális cselekedeteik hogyan hatnak globálisan is, és mennyire fontos az egyén szerepe, véleménye és hangja egy közösségben. Hiszen bármely környezettudatos lépésünk az egész bolygó védelmét is szolgálja.

Időpont:            2024. március 9. (szombat) 10:30–13:30

Helyszín:            HBKIK székháza (4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13–15.)

Program:

10:00– Regisztráció
10:30–

Megnyitó, köszöntő

Kathiné Juhász Ildikó, a HBKIK vidéki alelnöke

10:50– Jane Goodall Intézet tevékenységei itthon és Afrikában
Kádár András, a Jane Goodall Intézet főtitkára
11:20– Debreceni Pagony Roots&Shoots csoport környezeti nevelési programjának bemutatkozása
11:40– A Természettár bemutatkozása – Váradi Zoltánnal
12:00– Kávészünet
12:20– Földkelte Egyesület kisvárdai és kongói projektjei
12:50– Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért tanzániai projektje
13:10– Hegedűs Dávid – Unbeliveable Universum program bemutatása
13:30–
A Zoodebrecen 65 éves múltra visszatekintő természetvédelmi tevékenysége
Mohácsi Rebeka zoopedagógus
13:50– Összegzés, kerekasztal-beszélgetés

 

A rendezvényen való részvétel térítésmentes, azonban előzetes regisztrációt igényel:
IDE KATTINTVA
jelezheti részvételi szándékát 2024. március 8. (péntek) 12:00 óráig.

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.