Visszamaradó források is pályázhatók

2021.03.11 | COVID-19, Hírek, Kamara, kamarai szolgáltatások

A következő hónapokban több területen pályázhatnak pályázati forrásokra a hajdú-bihari vállalkozások.

A 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklus visszamaradó forrásaira még nyújthatóak be pályázatok 2021-ben is – hangzott el azon az online szakmai tájékoztató rendezvényen, amit a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Széchenyi Programirodával közösen tartott március 11-én.

A hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatásáról szóló pályázati lehetőségekről Meleg Attila, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. térségi vezető tanácsadója először a GINOP-1.2.9 pályázati lehetőséget ismertette, mely két részből áll: az első részben az 1-es szakasz már lezárult (ebben 10 és 60 millió forint közötti összegekre lehetett pályázni), a 2-es szakasz pedig átmenetileg szünetel. Ez az időszak azonban kitűnő lehetőség a felkészülésre, hogy amikor újra nyílik a 2-es szakasz, már kész pályázati dokumentációval rendelkezzünk. Az 1-es szakaszra 3 milliárd forint volt a keretösszeg, a 2-es szakasz keretösszege 2 milliárd. A 2-es szakasz a szabad vállalkozási zónában lévő településeken működő vállalkozásokat segíti. Legalább 50 százalék új eszköz- és gépbeszerzéshez szükséges, kötelezően megvalósítandó tevékenységgel lehet pályázni, és a választható tevékenységek között megtalálható – többek között, például – az ingatlan-beruházás, IT-fejlesztés, képzés, bérköltség-támogatás. 2-10 millió forintra lehet pályázni, 70 százalék a maximális támogatási intenzitás. A megvalósításra legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre, a fejlesztésnek szabad vállalkozási övezetben kell megvalósulni (megyénkben számos ilyen település van), a fenntartási időszak pedig 3 év. A támogatást az érintett településeken működő kkv-k igényelhetik, amennyiben megfelelnek a feltételeknek.

Dorogi Zoltán, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tanácsadója a megújuló energiaforrások használatát, az energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatását célzó pályázati lehetőségről számolt be. Elmondta, hogy egy korábban már megjelent felhívásról van szó, amely egy ideig szünetelt. Az ilyen típusú fejlesztésekre komoly igény mutatkozott az utóbbi időszakban. Míg a korábbi kiírás a nagyobb energetikai beruházásokat támogatta, a mostani keretében kisebb beruházások is támogathatóak lesznek. A keretösszeg az eredeti 32 milliárd forintról 55,6 milliárdra nőtt. Pályázhatnak mindazon kkv-k, akik a kiírásban foglaltaknak megfelelnek. A vissza nem térítendő támogatás összege 1,6 milliótól egészen 100 millió forintig terjed, és a beruházáshoz 45 százalék önerő szükséges. Előleg igénylésére is módot ad ez a pályázati lehetőség.

A mikro-, kis- és középvállalkozások egészségipari termékek gyártására irányuló fejlesztéseinek támogatása kapcsán a szakember kiemelte, hogy ez a pályázati felhívás még nem jelent meg. A tervezett keretösszeg 23 milliárd forint, ami különféle jogcímeken lesz igényelhető. Ha a beruházás keretében a koronavírus-járvány elleni védekezéshez termékeket gyártanak majd, akkor a kkv-k maximum 80 százalékos támogatási intenzitást érhetnek el. Egyébként visszatérítendő támogatásról van szó.

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogram kapcsán elhangzott, hogy a lehetőség március 8-tól elérhető. A keretösszege 100 milliárd forint, az igényelhető összeg pedig 1-10 millió forint. Saját forrás nem kell hozzá, kamat nincs, miként kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék, előtörlesztési díj és szerződésmódosítási díj sincs. A futamidő legfeljebb 120 hónap lehet. A türelmi idő lejártát követően havonta egyenlő részletekben kell törleszteni a hitelt. Készletek beszerzésére, illetve működési költségekre is fordítható a kedvezményes gyorskölcsön összege.

Petneházi Attila

SzéchenyiProgramiroda_előadás_21.03.11

Share This