Megjelent a Közbeszerzési Hatóság gyorsjelentése 2023 első negyedévéről
A Közbeszerzési Hatóság kiemelt céljának tekinti a nyilvánosság, a döntéshozók, valamint a jogalkalmazók hiteles és szakszerű tájékoztatását a hazai közbeszerzésekről. E célok megvalósítása érdekében – a Központi Statisztikai Hivatal által is akkreditált statisztikai tevékenysége keretében – negyedévenként kimutatást készít a hazai közbeszerzési eljárásokra vonatkozóan.
A 2023. év első negyedévére vonatkozó statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a közbeszerzési piacon továbbra is biztosított a verseny: átlagosan 7 pályázó indult egy-egy eljárásban a vizsgált időszak vonatkozásában. Átrendeződés figyelhető meg a közbeszerzések tárgyát tekintve: az eljárások értékének legnagyobb hányada a korábbiaktól eltérően nem az építési beruházásokhoz kapcsolódik, hanem a szolgáltatás-megrendelésekhez. A kkv-k nyertességi aránya továbbra is magas, hiszen minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 81 db a szektorhoz köthető. A kiadványhoz készült diagramok átláthatóan szemléltetik, hogy 2023 első negyedévében az ajánlatkérők magasabb arányban bonyolítottak le zöld, illetve szociális szempontot tartalmazó közbeszerzéseket, mint az előző évek azonos időszakaiban.
A „Gyorsjelentés – A magyar közbeszerzések számokban 2023. I. negyedév” elnevezésű kiadvány elektronikus példánya ITT olvasható.


