MAGEOSZ ROADSHOW DEBRECEN

17szept09:3016:00MAGEOSZ ROADSHOW DEBRECEN

Rendezvény részletek

A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség (MAGEOSZ) és a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) közös szakmai rendezvényt szervez.

A gyárlátogatásokat és előadásokat magába foglaló roadshow debreceni állomása elsősorban a gépipari és energetikai vállalkozások érdeklődésére számít. A program első felében két nemzetközi gyár üzemi látogatására várjuk a résztvevőket a Határ úti Ipari Parkban: a program célja, hogy az érdeklődők valós üzemi környezetben ismerhessék meg a legmodernebb technológiákat, és kapcsolatot építhessenek a térség meghatározó vállalataival. A HBKIK székházában megrendezésre kerülő délutáni fórumon emellett kiemelt téma lesz a védelmi iparban rejlő beszállítói lehetőségek feltárása, a mesterséges intelligencia ipari alkalmazásainak bemutatása, valamint azoknak a gyakorlati szempontoknak a megvitatása, amelyek segíthetik a vállalatok hatékonyabb piacra jutását. A szakmai előadások mellett kötetlen networkingre is lehetőség nyílik.

Időpont: 2026. szeptember 17. (csütörtök) 9:30 – 16:00
9:30 – 12:00 Gyárlátogatások
Helyszínek: Harro Höfliger Hungary Kft.
(4031 Debrecen, Határ út 1/c.)
Schaeffler Debrecen Kft.
(4031 Debrecen Határ út 1.)
12:15 – 16:00 Üzleti találkozó, szakmai előadások
Helyszín: HBKIK székház
(4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13–15.)

RÉSZLETES PROGRAM

I.             Gyárlátogatások: Innováció + Kutatás + Fejlesztés a gyakorlatban
9:30 – 10:30       Látogatás a Harro Höfliger Hungary Kft. gyárában
(4031 Debrecen, Határ út 1/c.)
A vállalat a gyógyszer- és orvostechnikai ipar számára fejleszt gyártó-, adagoló- és csomagolóberendezéseket, jellemzően egyedi igényekre szabott megoldásokkal. Debreceni gyáregysége a német anyavállalat magyarországi gyártó- és összeszerelő bázisa a Határ úti Ipari Parkban. A látogatás során a nagy pontosságú gépgyártás és az automatizált összeszerelés mindennapi gyakorlatába tekinthetünk be.
11:00 – 12:00    Látogatás a Schaeffler Debrecen Kft. gyárában
(4031 Debrecen Határ út 1.)
A Schaeffler a járműipar és az ipari szektor egyik meghatározó globális beszállítója: gördülőcsapágyakat, precíziós alkatrészeket és e-mobilitási megoldásokat gyárt. Debreceni gyára a cégcsoport egyik legjelentősebb magyarországi beruházása, ahol nagy sorozatú, erősen automatizált gyártás folyik. A helyszínen a digitalizált gyártósorok és a minőségbiztosítás működését ismerhetjük meg közelről.
II.           Üzleti találkozó, szakmai előadások a HBKIK székházában (4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13–15.)
12:15 – 13:15   Büféebéd – networking
13:15 – 13:30 Bevezető, köszöntők
Győrfi Sándor
alelnök
HBKIK
Deák László ügyvezető igazgató
MAGEOSZ
13:30 – 14:10 Technológiai trendek és a mesterséges intelligencia az iparban
Gyarmati Péter
AI szakértő, ügyvezető igazgató
Q-Cap Kft.
14:10 – 14:45 Pályázati lehetőségek ipari/gépipari vállalkozásoknak
Dr. Kiss Gábor
ügyvezető igazgató
ENRAWELL Kft.
14:45 – 15:00 Kávészünet – networking
15:00 – 15:40 A védelmi ipar beszállítói lehetőségei
Pomázi Gyula
stratégiai kapcsolatok igazgató 
Védelmi Innovációs Kutatóintézet
15:40 – 16:00 Piacra jutás, marketing és értékesítés a műszaki szektorban
Deák László
ügyvezető igazgató
MAGEOSZ

Csatlakozzon hozzánk egy napra, bővítse szakmai kapcsolatait és ismerje meg a gépipar legújabb lehetőségeit!

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de a limitált létszám miatt előzetes jelentkezés szükséges. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 11. 14:00 óra.

JELENTKEZÉS

A rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, az Üzleti Környezet Fejlesztési Program keretei között valósul meg. Szerződésszám: NGM_SZERZ/442/2025

Idő

2026.09.17 - 2026.09.17

Helyszín

Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

4025 Debrecen, Vörösmarty utca 13-15.

Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.