Hírek
Széchenyi Kártya Újraindítási Program
2021. július 1-jétől bevezetésre kerül a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, amelynek konstrukciói kifejezetten a magyar gazdaság újraindítását és élénkítését segítik azáltal, hogy a kkv szektor részére– a kiemelt mértékű állami támogatásnak köszönhetően – továbbra is rendkívül kedvező kamatszint és egyéb feltételek mellett kínálnak kedvező finanszírozási lehetőségeket. Az Újraindítási Program fő célja, hogy kiemelten támogassa a hazai vállalkozások fejlesztési, beruházási céljainak megvalósítását, illetve segítse a kis- és középvállalkozói szektor likviditási forráshoz való hozzáférését pandémiás időszakból való kilábalás fázisában.
Így változik januártól a tulajdonszerzés a startupokban
Egyszerűsödik és adómentessé válik a dolgozók és vezetők számára a részesedésszerzés az induló vállalkozásokban. Hiába elterjedt és bevett gyakorlat más országokban, Magyarországon eddig még mindig...
2024-ben sem kell reklámadót fizetni
0%-os reklámadókulcs lesz érvényben 2025. január 1-jéig. A reklám- és médiaipar képviseletében a Magyar Reklámszövetség még az ősz kezdetekor tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal a reklámadó...
Marad a kamatstop a kkv-k számára is
A kormány meghosszabbítja a kamatstopot mind a kis- és középvállalkozások, mind a családok számára és a diákhitel esetében - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a...
MNB konjunktúra felmérés
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres...
A földgázfelhasználók korlátozási kategóriáinak változásával kapcsolatos tájékoztatás
A Kormány 2023.08.24.-én kiadott 399/2023. (VIII. 24.) rendeletében jelentősen átdolgozza a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló szabályrendszerét. Az új rendszer alkalmazásának kezdete...
Érinthetik az e-kereskedőket az EU új kibervédelmi előírásai
2023-ban hatályba lépett a magas szintű kiberbiztonságot biztosító intézkedésekről szóló irányelv (NIS2 irányelv), mely megköveteli a nagyobb szereplőktől, hogy vegyék komolyan a kiberbiztonsági...
Jól járhatnak a tiszta energia fejlesztésén dolgozó innovátorok
December 15-ig várja az EIT InnoEnergy az európai, köztük a magyar startupok, vállalkozók, innovátorok és kutatók tiszta energia fejlesztéseit, megoldásait a Hello CleanTech 2.0 programba. Az EIT...
Lezárult a NAV KÖFOP-projektje, egyszerűsödnek az eljárások
Lezárult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 számú, „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése” elnevezésű kiemelt projektje.A...
Pályázati felhívás: 2023-1.1.2. Gyorsítósáv
Megjelent a „2023-1.1.2-Gyorsítósáv” című pályázat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján. A Gyorsítósáv program elsősorban az egészséges élethez, a zöld átálláshoz vagy a...