Vállalkozói hitelek kiemelt állami támogatással: hatékony segítség a krízis kezelésére

2021.04.21 | COVID-19, Gazdaság, Hírek, Kamara, kamarai szolgáltatások, Területi szervezetek

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) a KAVOSZ Zrt.-vel közösen online tájékoztatót tartott vállalkozók számára a Széchenyi Kártya Program keretében elérhető krízishitelekről. A kiemelt mértékű állami támogatással járó pénzügyi konstrukciók célja, hogy a koronavírus-járvány hatására kedvezőtlen helyzetbe jutott mikro-, kis-, és középvállalatok kedvezményes feltételek mellett, gyorsan és könnyen elérhető forráshoz jussanak, segítve ezzel is a munkahelyek megőrzését és a normál üzletmenet mielőbbi visszaállítását.

Sikertörténet

Dr. Skultéti Éva, a HBKIK főtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy a több mint 18 éves múltra visszatekintő Széchenyi Kártya Program igazi sikertörténetnek bizonyult, a kkv-szektorban tíz- és százezreknek könnyítve meg a boldogulást. „Hajdú-Biharban a Program kezdete óta összesen 12 ezer 186 igénylést adtak be a vállalkozók a Kamarához, amelynek 23,3 százaléka az elmúlt év folyamán érkezett be. A mostani pandémiás helyzetben is a KAVOSZ Zrt. rugalmassága és konstruktív hozzáállása kellett ahhoz, hogy néhány hét alatt újabb hitelkonstrukciók lássanak napvilágot, célzott segítséget nyújtva a gazdaság szereplőinek. Tavaly 1707 hiteligénylést adtak be hozzánk, ami 82 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kihelyezett hitelek értéke azonban csökkent (a világjárvány rontott a cégek hitelképességén)…”

Gyors reagálás

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója azzal kezdte előadását, hogy a Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói december 31-ig biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, a Kormány ugyanis június 30-ról az év végéig meghosszabbította e hitelek igénybevételi lehetőségét. „A Széchenyi Kártya Program a koronavírus-járvány kitörésekor azonnal reagált, már 2020 tavaszán úgynevezett kríziskonstrukciókat hoztunk létre a Gazdaságvédelmi Akciótervben a bajba jutott vállalkozások mielőbbi megsegítésére” – utalt vissza a kezdetekre a szakember, majd részletesen ismertette a kríziskonstrukciókat. Mint elhangzott, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz a napi működési költségekre, évi fix 0,1 százalékos kamattal, a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel a munkahelyek megőrzésére szintén évi fix 0,1 százalékos kamattal, a Széchenyi Likviditási Hitel a vállalkozás működtetéséhez szükséges forgóeszköz beszerzésekre évi fix 0,2 százalékos kamattal, a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz pedig a beruházások finanszírozására évi fix 0,5 százalékos kamattal igényelhető. Szerepel még a kínálatban a Széchenyi Turisztikai Kártya évi fix 0 százalékos kamattal, amely kifejezetten a turisztikai ágazatban tevékenykedő cégek működésének a fenntartásában segít, valamint az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusz a maga évi fix 0,5 százalékos kamatával.

Ingyen segítség

Krisán László hangsúlyozta, hogy tapasztalataik szerint a vállalkozások számára a napi kiadásaik finanszírozása az elsődleges. Erre utal, hogy tavaly a megkötött hitelszerződések 97 százaléka, a szerződött hitelösszeg esetében pedig az ügyletek 95 százaléka volt folyószámla- vagy forgóeszközhitel. A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Széchenyi Kártya Program hiteleinek igénylése keretében végzi a hitelkérelem előkészítését, formai és kizáró feltételek egy részének ellenőrzését, valamint a hiteltermékekhez kapcsolódóan szaktanácsadással áll a vállalkozók szíves rendelkezésére, segítenek a megfelelő hitelkonstrukció kiválasztásában. A vezérigazgató elismeréssel szólt arról, hogy a területi kamarák közül a hajdú-bihari az egyik legsikeresebb a Széchenyi Kártya Program bonyolítása terén: a megyében 6 településen állnak a Kamara felkészült ügyintézői a vállalkozók rendelkezésére

Az előadást követően a hitelek iránt érdeklődő vállalkozók írásban feltett kérdéseire válaszolt Krisán László vezérigazgató úr.

 

Petneházi Attila

Share This
X