Vállalkozói válság információk – Pályázatok

Poszt-covid-jelenségek kutatására hirdet pályázatot az MTA

A koronavírus-járvány okozta egészségügyi, társadalmi, kulturális problémák feltárására és a megoldás kutatására hirdetett „Post-covid pályázat 2021" címmel kétéves, úgynevezett nagy kockázatú pályázatot a Magyar Tudományos Akadémia. A pályázati keret két évre 400...

A magyar gazdaság újraindítását segíti az Irinyi Terv

A magas hozzáadott értékű, nemzetközi piacokon is versenyképes termékek kifejlesztését és piacra vitelét támogató iparstratégiai programban 2,2 milliárd forint költségvetési forrás áll majd a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások rendelkezésére, amelyre június...

Több száz milliárd forint támogatás technológiaváltásra

Azért hirdetjük meg a Technológiaváltó támogatási programot, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés és beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős...

Elindult a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program

Már beadhatják pályázataikat a vállalkozások a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. A szabad vállalkozási zónákban vagy 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a...

Fenntarthatósági pályázati program

Megjelent a fenntartható fejlődéshez hozzájáruló terméket vagy szolgáltatást előállító hazai vállalkozások piacra jutását előmozdító pályázati program 2021. évi felhívása.Az elmúlt év során a koronavírus-járvány jelentős nehézségek elé állította a hazai...

Megjelentek a Horizon Europe program koronavírussal kapcsolatos felhívásai

Az Európai Bizottság 123 millió eurót mozgósít a koronavírus variánsok kutatására a Horizon Europe program költségvetéséből. Az új felhívások célja egyrészt nagy, nemzetközi kohorszok és hálózatok, vakcinák és terápiás megoldások klinikai kutatásainak a támogatása,...

Dr. Kiss András

gazdaságfejlesztési és innovációs osztályvezető

+36 52 500 723
+36 30 967 8891
kiss.andras@hbkik.hu

Kőrösi Vanda

EEN regionális vezető
+36 52 500 725

+36 20 268 9048
korosi.vanda@hbkik.hu

Lipcsey Ágnes

külügyi asszisztens / EEN tanácsadó
+36 52 688 710
+36 30 199 1690
lipcsey.agnes@hbkik.hu

Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.