A kormány változtat a hulladékszabályokon, a koncessziót is pontosítják

2023.05.18 | Hírek, Gazdaság

gvh logo uj1

Benyújtotta a parlament elé a körforgásos gazdaságról szóló, főként a hulladékgazdálkodási szabályokra vonatkozó javaslatát a kormány. Az új szabályozás átírja a koncesszorra vonatkozó szabályokat, valamint a módosítások a hulladékgazdálkodás, a környezetvédelem, a helyi önkormányzatok adósságrendezése, a fogyasztóvédelem, a távhőszolgáltatás, a környezetvédelmi termékdíj és az adóigazgatási területeket érintik. Emellett tisztázza a kiterjesztett gyártói felelősség kérdéseit is.

Még április végén került társadalmi egyeztetésre a hulladékgazdálkodás új modelljére történő átálláshoz szükséges pontosító jellegű módosításokat tartalmazó törvénytervezet, amelyet szerdán Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes és előadóként Lantos Lajos Csaba, energiaügyi miniszter be is terjesztett a parlament elé.

A kormánytagok indoklása szerint a hulladékgazdálkodással kapcsolatos törvények, egyéb szabályozói kérdések módosítása fogalommeghatározásokra, a jogintézményekre, a végrehajtási rendeletek kiadására vonatkozó határidőkre irányuló módosításokat tartalmaz. Valamint a jogértelmezést és egységes jogalkalmazási gyakorlat kialakítását segíti elő, mind a területi és az országos hulladékgazdálkodási hatóságok, mind a hulladékgazdálkodási ágazatban tevékenykedő gazdasági szereplők számára.

Mint ismert, a magyar állam tavaly nyáron bejelentette, hogy a Mol nyerte a hulladékkoncessziós pályázatot, így 2023. július 1-jét követően 35 évig a társaság végezheti az évi közel 5 millió tonna magyarországi települési szilárdhulladék begyűjtését és gondoskodhat annak kezeléséről, valamint megvalósíthatja a kapcsolódó beruházásokat. A Mol többek között azt vállalta, hogy a következő 10 évben mintegy 185 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, és öt év alatt felépít egy új, évente minimum 100 000 tonna települési szilárd hulladék energetikai hasznosítására alkalmas létesítményt.

Az országos koncesszió jelenti azt az új modellt, amely a mostani módosítást szükségessé tette a kormányzati érvelés alapján.

Sok a technikai módosítás

A módosítások egy jelentős része a hulladékgazdálkodás, környezetvédelem, helyi önkormányzatok adósságrendezése, fogyasztóvédelem, távhőszolgáltatás, környezetvédelmi termékdíj és adóigazgatási rendtartás területeit érintik. A változtatások normaszövegből kiolvasható célja többek között az európai uniós kötelezettségek teljesítésének elősegítése, a hatékonyabb ellenőrzések és a stratégiai tervezés biztosítása. Az egyes változtatások ezentúl kiterjednek az adatok nyilvántartására, közvetlen hozzáférésre, adatkezelésre, adókötelezettségekre, határidőkre és eljárási rendekre.

Fontos elem, hogy mostantól a koncessziós társaság részére befolyt pénzösszegek nem minősülnek a bevételének, hanem külön bankszámlán kezelendők, majd azt az önkormányzatok részére megtéríti. A koncessziós társaság – vagyis a Mol új, a feladatra létrehozott cége, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. – az elkülönített számlán kezelt pénzeszközöket és azok pénzkezelési költségeivel csökkentett nettó hozamát kötelezettségként veszi figyelembe. Az önkormányzat fizetési kötelezettségét csökkenti a részükre befizetett összeg.

A települési önkormányzat rendeletben állapíthatja meg a díjkedvezmény vagy díjkompenzáció átvállalását. Emellett az érintett ingatlanhasználóknak tájékoztatniuk kell a koncessziós társaságot a díjkedvezményekkel vagy díjkompenzációval kapcsolatos költségeikről.

Bekerül az is a szabályozásba, hogy az állami hulladékgazdálkodási közfeladattal érintett hulladékokról évente országos hulladékanalízist kell készíteni és azt a kormányhivatalnak és a koncessziós társaságnak el kell azt küldeni.

Módosul pár helyen a koncessziós jogkör is

Az már technikai szintű módosítás, hogy a koncessziós társaság jogosult adatszolgáltatást kérni a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerveitől a számlázási és követeléskezelési feladatkörében.

Részben a koncesszorok jogait, felelősségét is átírják több ponton. Ezek közül fontos elem, hogy most már minden jogszabályban közfeladatellátásnak veszik a hulladékgazdálkodást, míg eddig közszolgáltatásként hivatkoztak egyes jogelemekre. Ez azért is lehet fontos, hogy a hulladékkoncesszió teljesen megfeleljen az uniós jognak: korábban ugyanis az Altmark Trans-ügyben hozott ítéletével az Európai Unió Bírósága alapvetően megváltoztatta az uniós tagállamok állami támogatásával kapcsolatos gyakorlatát a koncessziók esetében. Leegyszerűsítve ennek lényege, hogy az állam olyan feladatellátásért fizessen a cégeknek, amely közszolgáltatás vagy közfeladat, annak díjtételei pedig arányosak legyenek, és a koncesszorok esetében a kockázatok viselését ne viselje indokolatlanul az állam. Azért is lehet fontos ez az egyértelműsítés, mert a hulladékgazdálkodás koncessziós pályázatot is vizsgálja az Európai Bizottság.

Az is bekerül a szabályozásba, hogy a koncessziós társaság az állammal kötött szerződés tárgyát képező hulladékgazdálkodási résztevékenységeken kívül kizárólag a szerződés teljesítése érdekében szükségestevékenységet végezhet, ahhoz kapcsolódó szerződéseket köthet. Ráadásul a koncessziós társaságok szabadon állapíthatják meg a szolgáltatási díjakat, amelyek a koncessziós megállapodás teljesítéséhez szükséges tevékenységekre vonatkoznak.

A sztrádakoncesszióhoz hasonló állami mentesítés is bekerül a szabályozásba, de plusz felelősséget és követelményt is rónak a kiválasztott cégre. Így ha a koncesszor az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátását nem biztosítja vagy az bármely okból nem biztosítható, akkor bizonyos esetekben beavatkozhat az állam. „Ilyen a Magyarországot fenyegető, a koncessziós szerződésben meghatározott rendkívüli külső események bekövetkezte, vagy a környezet állapotát súlyosan hátrányosan érintő koncesszori cselekmény vagy mulasztás” – derül ki a tervezetből.

A kiterjesztett gyártói felelősségnél is pontosítanak

A júliustól induló új hulladékgazdálkodási rendszerrel együtt elindul az új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer az európai uniós hulladékgazdálkodási irányelveknek megfelelően. Az EPR (extended producers responsibility) lényege, hogy a termékek gyártói, vagy az első belföldi forgalomba hozók viselik a pénzügyi felelősséget a hulladékkezelésért a termék teljes életciklusa során (gyűjtés, kezelés, az újrahasznosítás és az ártalmatlanítást is beleértve), de a fizetési kötelezettség mellett az érintetteknek regisztrációs, és nyilvántartási kötelezettsége is van.

Utóbbi azért fontos, mert a gyártók által lejelentett részletes mennyiségi és termékkategóriákra vonatkozó adatok alapján történik a fizetés, amit a MOHU kap meg (Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.) azért, hogy a körforgásos termékből képződő hulladékot átvegyék, gyűjtsék, elszállítsák, kezeljék. Az új rendszer a csomagolásokat, egyes egyszer használatos műanyagtermékeket, elektromos és elektronikus berendezéseket, elemeket és akkumulátorokat, gépjárműveket, gumiabroncsokat, irodai és reklámhordozó papírokat, sütőolajat és -zsírt, bizonyos textiltermékeket, valamint a fabútorokat érinti.

Mivel az EPR alá tartozó termékek nagyrészt megfelelnek a környezetvédelmi termékdíj fizetéssel érintett termékeknek (ezt most is fizetik a gyártók), így azért, hogy ne legyen kettős fizetés, a fizetendő termékdíjból levonható lesz az EPR-díja. Fontos elem, hogy bekerült a jogszabályszövegbe, hogy az állami adóhatóság a környezetvédelmi termékdíj bevallásban szereplő adatokat, a hulladékgazdálkodási kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése miatt, legalább negyedévente átadja a hulladékgazdálkodási hatóságnak. Tehát a két érintett hatóság között adatcsere történik az ellenőrzések érdekében.

A gépjárművek esetében pedig közzétették a kidolgozott termékdíjátalány számítására vonatkozó képletet is, amely az alkatrészeik, tartozékok átlagos tömege alapján számítja ki a díjtételt. Ebbe beleszámítják a motorokat típus szerint, az akkumulátorokat, de még a gumiabroncsokat is.

Forrás: portfolio.hu

 

 

 

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.