Október 1-től: munkahelyi képzések támogatása kkv-k számára

2021.09.02 | COVID-19, Gazdaság, Hírek

A 70 milliárd forintos programban első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a kkv vállalkozások október 1-jétől.

Az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozók vállalati képzéséhez 70 százalékos támogatást nyújt az ITM, valamint a kieső munkaidőre jutó munkabér 70 százalékát is átvállalja a program. A közepes méretű vállalkozások esetében a támogatás 60, a nagyvállalatoknál 50 százalékos.

A felnőttképzés terén egy munkavállalóra évi félmillió forint támogatás is juthat. A korábbiaknál nagyobb rugalmasságot jelent, hogy a céges igényeknek megfelelően vállalati belső képzések támogatására is lehet pályázni, de külső képző intézményeket is igénybe lehet venni, a képzések hatékonyságát méri majd az ITM. Négy területen indulnak kurzusok, a szakmai ismeretek megszerzése mellett támogatják a kommunikációs, az információs-technológiai, valamint az alapvető nyelvi képzéseket.

Megkötés. hogy a munkáltatóknak legalább egy évig tovább kell foglalkoztatniuk a vállalati képzési program résztvevőit, és a bérüket is a minimálbér növekedésének ütemét meghaladóan kell emelni.

Forrás: MTI

 

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.