Megszűnik a 22 eurós áfamentességi értékhatár július 1-jén
Megszűnik az Európai Unióban az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége július 1-jén, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) MTI-nek küldött tájékoztatása szerint a vámhatárokon...
Széchenyi Kártya Újraindítási Program
2021. július 1-jétől bevezetésre kerül a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, amelynek konstrukciói kifejezetten a magyar gazdaság újraindítását és élénkítését segítik azáltal, hogy a kkv szektor részére– a kiemelt mértékű állami támogatásnak köszönhetően – továbbra...
Poszt-covid-jelenségek kutatására hirdet pályázatot az MTA
A koronavírus-járvány okozta egészségügyi, társadalmi, kulturális problémák feltárására és a megoldás kutatására hirdetett „Post-covid pályázat 2021″ címmel kétéves, úgynevezett nagy kockázatú pályázatot a Magyar Tudományos Akadémia. A pályázati keret két évre...
Magyarország EU melletti Állandó Képviseletének összefoglalója
Az Igazságügyi Minisztérium május-június hónapokra vonatkozó hírlevele, melyet azzal a céllal indítottak, hogy bemutassák azokat a témákat, amelyek a következő hónapokban foglalkoztatják az Európai Unió döntéshozóit, és amelyek – elfogadásukat követően – a magyar...


