Olasz cégjegyzék angol nyelven
Az olasz kamarák tájékoztatása szerint már angol nyelven is elérhető a hivatalos olasz cégjegyzék, melyben az egyes vállalkozásokra, illetve listákra is rá lehet keresni:...
Két új alapot indított az EU
Az Innovációs Alap és a Modernizációs Alap az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákat és az energiaszektor modernizációját támogatja. Több mint 50 hazai energetikai és ipari szolgáltató, illetve az Európai Bizottság képviselőinek részvételével online...
EUROSTARS, 2020. évi második nemzetközi pályázati forduló és Információs Nap
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2020. augusztus 25-én 10 és 13 óra között információs napot szervez az érdeklődők számára a EUROSTARS-program idei második pályázati fordulójához kapcsolódóan, melynek nemzetközi beadási határideje 2020. szeptember...
Hétfőn minden közúti átkelő megnyílik az ukrán-magyar határon
Legkésőbb június 29-én, hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös...


