Területi szervezetek
A vármegyében Kamaránknak hat területi szervezete működik, ezzel is erősítve a helyi vállalkozásokkal ápolt szoros kapcsolatokat.
Öt területi irodánk szakképzett, jól felkészült munkatársai teljes körű, magas színvonalú kamarai szolgáltatásokat nyújtanak a települések vállalkozói, valamint a társadalmi és civil szervezetek számára.
Kamarai tagok sikere az innováció ünnepén
A 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíjban a Richter Gedeon Nyrt. részesült, a TerrosaR, egy új bioszimiláris magyar gyógyszer létrehozásáért.
Online rendezvényt tartottak Nőpolitika Nőnapon címmel
Online rendezvényt szerveztek március 8-án Nőpolitika Nőnapon címmel, a „Nők a családban és a munkahelyen komplex szakmai programok megvalósítása Karcag város térségében” című projekt keretein belül. A webinárium előadását Kathiné Juhász Ildikó, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vidéki alelnöke tartotta.
Pénzügyi témahét 2021 Püspökladányban
A BSZC Karacs Ferenc Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola, mint a Pénziránytű Iskolahálózat tagja, már negyedik éve vesz részt a pénzügyi és vállalkozói témahét, vagyis a Pénz7 programban. Az iskolában ez a tematikus hét Török Ildikó és Szabóné Nagy Ildikó közgazdász oktatók segítségével valósult meg 2021. március 1-5. között.
Egy hónappal meghosszabbította a Kamara a környezetvédelmi verseny és a rajzpályázat határidejét
A romló járványhelyzet miatt bevezetett további szigorításokra való tekintettel a Kamaránk által meghirdetett RE-MOBIL használt mobiltelefonok visszagyűjtését célzó környezetvédelmi versenyt valamint az ahhoz kapcsolódó Helló, Erdő! rajzpályázatot 1 hónappal meghosszabbítjuk.
Elindult az előjegyzési lehetőség a falusi kisboltok támogatására
Megnyílt a lehetőség arra, hogy a falusi kisboltok támogatása iránt érdeklődő potenciális kedvezményezettek egy előjegyzési űrlap kitöltésével jelezzék előzetes igényüket a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (www.bgazrt.hu).
Köszönet a hajdúböszörményi mentősöknek
A Hajdúböszörményi Mentőalapítvány részére, a Hajdúböszörményi Mentőállomás felhasználására mikrohullámú sütőt, fagyasztós hűtőszekrényt és germicid lámpás levegőtisztító berendezést adományozott a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hajdúböszörményi szervezete 2020. december 22-én.
Szabó Andrea Ildikó
területi irodai munkatárs
Berettyóújfalui
Területi Iroda
4100 Berettyóújfalu, Kossuth u. 25.
+36 54 404 261
+36 20 265 5989
szabo.andrea@hbkik.hu
Kecskemétiné Sigér Szilvia
területi irodai ügyintéző
+36 30 743 0485
kecskemetine.siger.szilvia@hbkik.hu
Szilágyi Szilvia
területi irodai munkatárs
Hajdúböszörményi
Területi Iroda
4220 Hajdúböszörmény, Kossuth u. 5. I/9.
+36 52 883 644
+36 20 268 0611
szilagyi.szilvia@hbkik.hu
Papp Mónika
területi irodai munkatárs
Hajdúnánási Területi Iroda
4080 Hajdúnánás,
Kossuth u. 3.
+36 52 351 785
+36 20 267 0690
papp.monika@hbkik.hu
Serfőző Ágnes
területi irodai munkatárs
Hajdúszoboszlói Területi Iroda
4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 3/c
+36 52 270 832
+36 20 265 6744
serfozo.agnes@hbkik.hu
Szürti-Daróczi Anikó
területi irodai munkatárs
Püspökladányi Területi Iroda
4150 Püspökladány, Petőfi u. 2/1.
+36 54 450 356
+36 20 268 2445
daroczi.aniko@hbkik.hu